Cserszömörce 'Grace' Cotinus coggygria 'Grace'

Termék részletes leírása

Ruj vlasatá 'Grace' – egy feltűnő lombhullató díszcserje a cserépmeggyfélék családjából. A Cotinus coggygria 'Velvet Cloak' és a Cotinus obovatus keresztezéséből származik, így ötvözi a purpúrasárga lombot a robusztusabb növekedéssel és a látványos őszi színeződéssel. Az alapfaj Dél-Európából, Nyugat-Ázsiából és a Balkán halbzsigatról, a Kaukázuson át Kínáig terjedő területekről származik, ahol száraz lejtőkön, világos bokrosulatokban és sziklás mészköves helyeken őrlegezik. A 'Grace' kultivár egy széles terjedésű, légyos, több törzsű bokrot növeszt. Általános kerti körülmények között körülbelül 3–4 m magasra és 2,5–4 m szélesre nő; tápanyagban gazdag helyen és metszés nélkül még robusztusabb lehet. Levelei nagyok, széles oválisak; a kihajtáskor borvínpirostól purpurig terjednek a színeik, nyáron purpurbronzosak vagy zöldespurpurák. Ősszel narancs, szarlach, piros és borvín árnyalataiba színeződnek. Júniusban és júliusban nagy, ritka, légyos fürtökben nyílnak az apró virágok. A virágzás után finom, szőrös szárak nyúlnak meg, amelyek a jellegzetes rózsaszínűtől purpurrózsaszínűig terjedő füstös ködöt alkotják. A virágzat több hétig dekoratív, vágott növényként vagy szárítva is felhasználható. A kultivár szoliterként, nagyobb ágyások hátterében, lazább cserjecsoportokban, modern beplantálásokban, gyep szélén vagy nagyobb dézsákban is érvényesül. Kiválóan illik dísznövényi füvekhez, perovszkijához, zsályához, levendulához, kutyabégonyához, harágyakhoz, szűcsvirágokhoz, fehér rózsákhoz és ezüstlevélű cserjékhez.

Szőrös pirospozsgás latinul Cotinus coggygria, a bokor vagy kisebb fa őshonos fajtája, amely dekoratív leveleiről és virágairól híres. Ez a jellegzetes cserje Dél-Európából, különösen a Földközi-tenger vidékéről, valamint Közép-Kína területéről származik. A cserje vagy fa magassága elérheti a 3-5 métert. A levelek váltakozó állásúak, tojásdad vagy elliptikus alakúak, szürke-zöld árnyalatokban pompáznak, markáns őszi színeződéssel piros, narancs vagy lila árnyalatokban. A júniustól augusztusig tartó virágzása apró virágokat hoz, amelyek kúpos virágzatokba rendeződnek, és bár nem feltűnőek, érdekes, 15-29 cm hosszú virágcsoportokat alkotnak. E virágok korlátozott száma fokozatosan apró termésekké fejlődik, míg a megmaradó virágkocsányok meghosszabbodnak és vöröses hajszálakká alakulnak, ami azt az érzetet kelti, mintha a cserjét füstfelhő borítaná, ami az angol nyelvű országokban a „Smoke tree” (füstfa) becenevet eredményezte. Kora ősszel ennek köszönhetően a páfrányfa a legszebb. A páfrányfa a leginkább meleg és napos helyeken érzi jól magát, minél több napfény éri, annál gazdagabb a növekedés és annál szebb az őszi színeződés, különösen a piros levelű fajtáknál. Előnyben részesíti a napos vagy félárnyékos helyeket, és jól vízelvezető talajt igényel, kalciumtartalommal, ami viszonylag könnyű gondozást és a szárazság, valamint a változatos körülményekkel szembeni magas ellenállást biztosítja. Különleges habitusával, lombozatával, virágzatával és termésképzésével a páfrányfa annyira egyedi, hogy nem igazán illik más növényekkel kombinálni. Inkább hangsúlyos domináns növényként érvényesül a kerti területen vagy a fás kultúrák közötti sávban. Gyönyörű nagyobb kövekkel és kőmulccsal kombinálva. A piros fajták lassabban nőnek, és jelentős szoliter növények, kisebb ültetvényekbe is alkalmasak, ahol figyelemfelkeltő domináns növényként érvényesülhetnek.

Termesztés: A levelek megbízható színeződéséhez és a virágzat képződéséhez napos helyszín ajánlott, lehetőleg a kert melegebb és védettebb részén. Félárnyékban a cserje növekszik, de a színek kevésbé intenzívek. A legjobb áteresztő, közepesen táplált talajban fejlődik, körülbelül 6–7,5 pH-értékkel, enyhén lúgos talajokat is jól tűr, de nem tűri a tartós túl nedvesedést és a nehéz, vizes talajokat. A fiatal növényeket márciustól októberig ültetik, melegebb területeken novemberben is, körülbelül 1–1,5 m távolságra, a kívánt cserjés csoport sűrűségétől függően. A  ültetés után rendszeres öntözést igényel, jó gyökerezés után viszonylag jól tűri a nyári szárazságot. A trágyázás mérsékelt, túl gazdag talajokon a hajtások jobban megnyúlnak, és a cserje kevesebbet virágozhat. A metszés nem szükséges minden évben, szükség szerint tavasszal megfiatalítják az idősebb ágakat, vagy a cserjét alacsonyabb, kompaktabb habitusúra formálják, ami elősegíti az új, erősen színeződő hajtások képződését. A nálunk a fajta körülbelül -25 °C-ig fagytűrő, hidegebb és szelesebb helyeken jobban fejlődik védett helyen, vagy a cserje tövében könnyű téli mulccsal. A növény általában nem szenved súlyos betegségekben, nehéz és túl nedves talajokban előfordulhat gyökérkárosodás és ágelhalás. A megfelelő körülmények között egy hosszú életű, stabil cserjéről van szó, amely tavasszal a késő őszig minimális karbantartással hoz színes hatást.

Szerző: Kristýna | Felülvizsgálat: 06.30. 2026