Cserszömörce 'Kanari' Cotinus coggygria 'Kanari'

Termék részletes leírása

Cotinus coggygria 'Kanari' – lombos, díszmutatvány a petyhán-félék családjából. Az alapfaj Dél-Európából, a Balkánról, a Kaukázusról, Nyugat-Ázsiából és más meleg területekről származik, ahol száraz lejtőkön, világos cserjésekben, köves helyeken és gyakran meszes talajokon nő. A 'Kanari' fajta a sötétlevelű petyhánoktól eltérően világos, citrom- vagy sárgászöld lombozatával tűnik ki, amely légies megjelenést kölcsönöz a kertnek és átvilágítja a környező növényzetet. Szélesen gömbölyded, légies, több törzsű cserjeként növekszik. Felnőttkorban körülbelül 2–3 m magasra és hasonló szélességűre nő, a szokásos kerti körülmények között gyakran 1,5–2,5 m körüli. A levelek oválisak vagy kerekdedek, kisebbek vagy közepes méretűek, rügyfakadáskor citromsárgák, nyáron világoszöldek vagy sárgászöldek, ősszel pedig lila, narancssárga, piros vagy bordó árnyalatokra változnak. Június és augusztus között finom, légies, bugás virágzatok fejlődnek. A apró virágok feltűnőek, de virágzás után a szőrös kocsányok meghosszabbodnak, rózsaszín vagy ibolyás rózsaszín füstös fátylat hozva létre. A virágzatok lágy, kissé mozgékony megjelenést kölcsönöznek a cserjének, és vágott virágként, valamint szárítva is alkalmasak. A fajta szoliterként, laza cserjecsoportokban, évelőágyások hátterében, teraszok mellett, lejtőkön és modern ültetvényekben is megállja a helyét. Jól harmonizál díszfüvekkel, zsályákkal, perovskiaval, levendulákkal, varjúhársakkal, fehéren virágzó rózsákkal, sötétlevelű fás növényekkel és ezüstlevelű évelőkkel.

Szőrös pirospozsgás latinul Cotinus coggygria, a bokor vagy kisebb fa őshonos fajtája, amely dekoratív leveleiről és virágairól híres. Ez a jellegzetes cserje Dél-Európából, különösen a Földközi-tenger vidékéről, valamint Közép-Kína területéről származik. A cserje vagy fa magassága elérheti a 3-5 métert. A levelek váltakozó állásúak, tojásdad vagy elliptikus alakúak, szürke-zöld árnyalatokban pompáznak, markáns őszi színeződéssel piros, narancs vagy lila árnyalatokban. A júniustól augusztusig tartó virágzása apró virágokat hoz, amelyek kúpos virágzatokba rendeződnek, és bár nem feltűnőek, érdekes, 15-29 cm hosszú virágcsoportokat alkotnak. E virágok korlátozott száma fokozatosan apró termésekké fejlődik, míg a megmaradó virágkocsányok meghosszabbodnak és vöröses hajszálakká alakulnak, ami azt az érzetet kelti, mintha a cserjét füstfelhő borítaná, ami az angol nyelvű országokban a „Smoke tree” (füstfa) becenevet eredményezte. Kora ősszel ennek köszönhetően a páfrányfa a legszebb. A páfrányfa a leginkább meleg és napos helyeken érzi jól magát, minél több napfény éri, annál gazdagabb a növekedés és annál szebb az őszi színeződés, különösen a piros levelű fajtáknál. Előnyben részesíti a napos vagy félárnyékos helyeket, és jól vízelvezető talajt igényel, kalciumtartalommal, ami viszonylag könnyű gondozást és a szárazság, valamint a változatos körülményekkel szembeni magas ellenállást biztosítja. Különleges habitusával, lombozatával, virágzatával és termésképzésével a páfrányfa annyira egyedi, hogy nem igazán illik más növényekkel kombinálni. Inkább hangsúlyos domináns növényként érvényesül a kerti területen vagy a fás kultúrák közötti sávban. Gyönyörű nagyobb kövekkel és kőmulccsal kombinálva. A piros fajták lassabban nőnek, és jelentős szoliter növények, kisebb ültetvényekbe is alkalmasak, ahol figyelemfelkeltő domináns növényként érvényesülhetnek.

Növekedés: A levelek megfelelő színeződéséhez és a virágzatok képződéséhez ajánlott napos helyet választani, lehetőleg a kert melegebb és védett részén. Félárnyékban a cserje növekszik, de a színek kevésbé intenzívek. A legjobb áteresztő, közepesen táplált talajban fejlődik, körülbelül 6–7,5 pH-értékkel, enyhén lúgos talajokat is jól tűr, de nem tűri a tartós túl nedvesedést és a nehéz, vizes talajokat. A fiatal növényeket márciustól októberig ültetik, melegebb területeken novemberben is, körülbelül 1–1,5 m távolságra, a kívánt cserjés csoport sűrűségétől függően. A  ültetés után rendszeres öntözést igényel, jó gyökerezés után viszonylag jól tűri a nyári szárazságot. A trágyázás mérsékelt, túl gazdag talajokon a hajtások jobban megnyúlnak, és a cserje kevesebbet virágozhat. A metszés nem szükséges minden évben, szükség szerint tavasszal megfiatalítják az idősebb ágakat, vagy a cserjét alacsonyabb, kompaktabb habitusúra formálják, ami elősegíti az új, erősen színeződő hajtások képződését. A nálunk a fajta körülbelül -25 °C-ig fagytűrő, hidegebb és szelesebb helyeken jobban fejlődik védett helyen, vagy a cserje tövében könnyű téli mulccsal. A növény általában nem szenved súlyos betegségekben, nehéz és túl nedves talajokban előfordulhat gyökérkárosodás és ágelhalás. A megfelelő körülmények között egy hosszú életű, stabil cserjéről van szó, amely tavasszal a késő őszig minimális karbantartással hoz színes hatást.

Szerző: Kristýna | Felülvizsgálat: 06.30. 2026