Díszalma 'Adirondack' Malus 'Adirondack'

Termék részletes leírása

'Adirondack' díszalma - a díszalma nagyra értékelt kultivárja, amelyet az Egyesült Államok Nemzeti Arboretumában (U.S. National Arboretum) született Washingtonban, D.C., ahol 1974-ben választotta ki Donald Egolf nemesítő. 1987-ben vezették be a kertészetbe, és a brit Királyi Hortikultura Társulattól a rangos Award of Garden Merit kitüntetést kapta. Ez a rózsafélék családjába tartozó lombhullató lombos faj rendszeres növekedéssel és nagyon rendezett habitusszal rendelkezik. A növény sűrű bokrokat képez, amelyek 2,0–4,0 méter magasságot érnek el, míg a törzsre oltott faformák optimális körülmények között akár a 6,0 méterig is megnőhetnek. A korona szélessége kifejlődött állapotában 1,8–2,4 méter között mozog. Az ágak kissé ferdén felfelé törnek, és egy jellegzetes szűk tölcsérformát alakítanak ki, amely kiválóan illik a hely szempontjából korlátozott kertekbe is. A váltakozó, tojás alakú levelek mélyzöld színűek, finoman fűrészes szélűek, ősszel pedig élénksárga vagy narancssárga árnyalatokba színeződnek, majd lehullanak. Május folyamán a sötétkarmínvörös bimbókból nagy, tiszta fehér, ötszirmú virágok sűrű csoportjai nyílnak ki. Ezek a virágok erősen mézetgyűjtőek és kellemes illatot árasztanak. A nyár végén a virágokból apró, gömbölyű, kb. 1,2 centiméter átmérőjű, élénkarmazsínoranges színű kis almák fejlődnek. A termés sűrű csoportokban nő, a gallyakon hosszú ideig, télbe tartsanak, és nem hullanak le. Bár a gyümölcsök fogyaszthatók, keserű ízük miatt nem használják közvetlen étkezésre a konyhában, viszont értékes táplálékforrást jelentenek a madarak számára. Kerti kompozíciókban szoliterként helyezhető el a gyepben, vagy mint vertikális domináns az évelő ágyásokban.

Növekedés: Teljes napfényt, esetleg enyhe félárnyékot kedvel, napon a virágképződés és a termések színeződése a legintenzívebb. A talaj legmegfelelőbb a mély, humuszos és vízáteresztő, közepes nedvességtartalmú és jó vízelvezetésű, ideálisan 6,0–7,5 pH-érték között. Nehéz agyagtalajban előnyös a kavics vagy durva szerves anyag bekeverése, nagyon száraz helyeken pedig a mulcs segít, amely stabilizálja a nedvességet. A növényeket leggyakrabban márciustól novemberig ültetik a gyökérlabda típusa szerint, az ültetés után rendszeresebb öntözés ajánlott, különösen az első két vegetációs időszakban. Az elgyökerezés után rövid ideig bírja a szárazságot, de a hosszan tartó szárazság korlátozza a virágzást és a termések méretét. Az alaptrágyázás általában tavasszal elegendő, nitrogénnel való túltrágyázás esetén nő a levéltetvek iránti érzékenység. A metszést nevelő és később ritkító metszésre korlátozzák, virágzás után vagy kora tavasszal végzik, hogy a korona szellős maradjon és eső után gyorsan megszáradjon. A cseh éghajlaton megbízhatóan fagyálló, körülbelül -29 °C-ig, a fiatal fák azonban szélvédett helyen, késő tavaszi fagyos völgyek nélkül fejlődnek. Szoliterként legalább 4–5 m távolságra helyezzük el más fáktól, lazább sövényben a növények közötti távolság nagyjából 1–1,5 m. A lehetséges kártevők közé tartoznak a levéltetvek és a sodrómolyok, betegségek közül kedvezőtlen években előfordulhat varasodás vagy lisztharmat, ennek ellenére a beavatkozásra csak kivételesen van szükség.

Szerző: Krisztina | Revízió: 2026.05.29