Díszalma 'Hillieri' Malus 'Hillieri'

Termék részletes leírása

Díszalma 'Hillieri' - történelmi jelentőségű, nagyra becsült díszalmafajta, amely véletlen magoncként keletkezett a winchesteri Hillier & Sons faiskolában Angliában, a huszadik század elején. Ez a rózsafélék családjába tartozó lombhullató fa közepes erősséggel növekszik, és kifejlett korában igen jellegzetes, szélesen terülő, félig nyitott koronát nevel, elegánsan ívesen lehajló oldalágakkal. Magassága 4,0–6,0 méter, szélessége 4,0–5,0 méter, ezért ideális hangsúlyos eleme a közepes és nagyobb kerteknek. Szórt állású, tojásdad vagy széles elliptikus levelei üde zöldek, finoman fűrészes szélűek, ősszel tiszta sárga árnyalatot öltenek, majd lehullanak. Májusban a fát virágtenger borítja: a mélykármin bimbókból nagy, halvány rózsaszín vagy rózsásfehér, ötszirmú, mintegy 4,0 centiméter átmérőjű virágok nyílnak. A virágok sűrű csomókban állnak, kellemes illatot árasztanak, és a méhek igen kedvelik őket. Nyár végén érnek be az apró, gömbölyű, mindössze 1,0–1,5 centiméter átmérőjű almatermések, amelyek élénksárgák vagy narancssárgák, kis piros pírral. A termések hosszú kocsányon fejlődnek, fanyar ízük miatt nyers fogyasztásra a konyhában nem alkalmasak, ám gyönyörű őszi díszt jelentenek. Lombhullás után az első erősebb fagyokig az ágakon maradnak, ekkor a madarak táplálékául szolgálnak. A kertépítészetben elsősorban magányos faként a gyepben vagy alacsonyabb cserjecsoportok háttereként alkalmazzák.

Termesztés: A teljes napot vagy enyhe félárnyékot kedveli, napos helyen a legbőségesebb a virágzás és a legszebb a termések színe. A legmegfelelőbb a mélyebb, humuszos, jó vízáteresztő talaj közepes nedvességgel és jó vízelvezetéssel, ideálisan 6,0–7,5 pH-értékkel. Kötött agyagtalajba érdemes kavicsot vagy durvább szerves anyagot bedolgozni, nagyon száraz termőhelyen a talajtakarás segít megőrizni a nedvességet. A növények ültetése a földlabda típusától függően többnyire márciustól novemberig történik, ültetés után rendszeresebb öntözés ajánlott, főként az első két tenyészidőszakban. Begyökeresedés után elviseli a rövid szárazságot, a tartós aszály azonban csökkenti a virágzást és a termések méretét. Általában elegendő a mérsékelt tavaszi trágyázás, a túlzott nitrogénadagolás fokozza a levéltetvekkel szembeni érzékenységet. A metszés alakító, később ritkító metszésre korlátozódik, amelyet virágzás után vagy kora tavasszal végeznek, hogy a korona levegős maradjon és eső után gyorsan felszáradjon. Hazai viszonyok között megbízhatóan fagytűrő fa, körülbelül −29 °C-ig, a fiatal fák azonban szélvédett helyen, késő tavaszi fagyzugoktól távol fejlődnek a legjobban. Magányos faként legalább 4–5 m távolságot kell hagyni más fás növényektől, lazább élősövényben a tőtávolság nagyjából 1–1,5 m. A lehetséges kártevők közé a levéltetvek és a sodrómolyok tartoznak, a betegségek közül kedvezőtlen években varasodás vagy lisztharmat jelentkezhet, beavatkozásra azonban csak kivételesen van szükség.

Szerző: Kristýna | Revízió: 01.06. 2026