Havasi gyopár Leontopodium alpinum

Termék részletes leírása

Havasi gyopár - a fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozik, és Dél- és Közép-Európa hegyvidékeiről származik, ahol havasi gyepekben, mészkősziklák repedéseiben és köves törmeléklejtőkön nő. A természetben számos országban védett, ezért kertbe kizárólag termesztett növények valók. A kertben tömör tövet és rövid sarjakat fejleszt, amelyek fokozatosan körülbelül 10–20 cm magas és 15–25 cm széles, alacsony szőnyeggé zárulnak. Levelei keskenyek, szürkészöldek vagy ezüstösek, sűrűn szőrösek és bársonyos tapintásúak. Ez mérsékli a párologtatást, és magyarázza a szél és a kiszáradás iránti jó tűrőképességét. A virágzatot apró, sárga fészkek alkotják, amelyek körül júniustól augusztusig kibontakoznak a jellegzetes, fehéren molyhos, csillag alakú fellevelek, körülbelül 3–5 cm átmérőben. A virágokat gyakran szárítják kötészeti célra, mert sokáig megtartják formájukat és színüket. A növényt a méhek is látogatják. Tiszta, ezüstös textúrája miatt is értékes, amely megszelídíti a sötétzöld lombú ültetéseket. Társításban kavicsos és sziklakerti részeken válik be kőtörőfüvekkel (Saxifraga), kakukkfűvel (Thymus), varjúhájakkal (Sedum) vagy alacsony csenkeszekkel. Kedvező körülmények között önvetéssel kissé terjedhet, a kertekben azonban általában fegyelmezetten a tövénél marad.

Termesztés: A havasi gyopár termesztéséhez teljes napfény és szélvédett hely ajánlott, ahol nem áll meg a téli víz. Kavicsos vagy köves, sovány, mészkővel kevert talaj válik be, körülbelül pH 6,8–8,0 kémhatással és kiváló vízelvezetéssel. Leggyakrabban tavasszal, márciustól májusig, vagy ősszel, szeptembertől októberig ültetik. Az ajánlott tőtávolság 25–30 cm, ami négyzetméterenként nagyjából 9–12 növénynek felel meg. Vályúban, szoliterként termesztve nagyobb távolságot választanak. Öntözni csak ültetés után és hosszan tartó szárazság idején érdemes, a tartósan nedves közeg a gyökerek és a gyökérnyak rothadásához vezet. A trágyázás a minimumra korlátozódik, a túl sok nitrogén laza növekedést okoz, és rontja a beérést. Edényben kőzúzalékkal és kaviccsal kevert ásványi közeget használnak, az aljára fontos vízelvezető réteget tenni. Metszésre általában nincs szükség, csupán az elvirágzott szárakat, tél után pedig a száraz leveleket távolítják el. A beérett növények fagytűrése jó vízelvezetésű talajban -20 °C körül mozog. Síkvidéken inkább az olvadások és fagyok váltakozására érzékeny, mint magára a hidegre. A leggyakoribb gondot a téli nedvesség és a kötött agyagtalaj okozza, ezek ellen a kiemelt termőhely és a kavicstakarás segít. A kártevők közül a fiatal növényeken csigák jelenhetnek meg, a betegségek közül főként a túlöntözés okozta rothadások. Különösen tavasszal.

Szerző: Kristýna | Revízió: 30.01. 2026