Kaukázusi szárnyasdió Pterocarya fraxinifolia

Termék részletes leírása

Kaukázusi dió - a Juglandaceae család egy hatalmas lombhullató fája, amelynek származási helye a Kaukázus és Kis-Ázsia nedves hegyi erdői. Ez a tekintélyes fa a mi éghajlatunkon 15–20 méter magasra nő, míg szétterjedő, széles ovális koronája elérheti a 10–15 méteres szélességet. Fő morfológiai jellemzői a nagy, oddszámú tollal rendelkező levelek, amelyek akár 60 cm hosszúak is lehetnek, és 11–21 nyúlánkás, fűrészes levélkéből állnak. Ezek a levelek nagyon könnyű, légies és elegáns megjelenést kölcsönöznek a fának. Májusban és júniusban a gallyakon feltűnő, lecsüngő, sárgazöld, tüskszerű virágzatok jelennek meg, amelyek az egészséges és jól kifejlődött példányoknál akár 50 cm hosszúságot is elérhetnek. A virágzás után apró termések fejlődnek – szárnyas hártyával rendelkező diók, amelyek őszig további dekoratív értéket kölcsönöznek a fának. Növekedése és habitusa miatt a lapina ideális szoliter választás nagy kertekbe, parkokba vagy arboretumokba, ahol teljes pompájában mutatkozik meg, egyben sűrű és kellemes árnyékot is biztosít.

Gondozása: Elsősorban elegendő teret igényel hatalmas gyökérrendszere és széles koronája számára. A fa legjobban teljes napfényben vagy enyhe félárnyékban fejlődik, ideális esetben olyan helyen, amely védve van a leveleket károsító erős széllel szemben. A talajviszonyok kulcsfontosságúak – a növény mély, tápanyagban gazdag, humuszos és állandóan nedves talajt igényel, semleges vagy enyhén savas pH-értékkel. A lapina teljesen télálló -25 °C-ig, azonban a fiatal példányok a kemény teleken érzékenyebbek lehetnek a befagyásra, ezért az első években javasolt a védett hely és a gyökérzóna mulcsozása. Az öntözés kritikus fontosságú, különösen az ültetés utáni első években és a száraz nyári hónapokban, mivel ez a faj magas vízigényt mutat és rosszul tűri a hosszú távú szárazságot. A kifejlődött fák esetében a műtrágyázás nem feltétlenül szükséges, a vitalitás támogatásához elegendő a tavaszi időszakban történő alkalmi komposzt kijuttatása. A metszést csak szükség esetén végezzük, kora tavasszal, hogy elkerüljük a diófélékre jellemző erős levéződést. A növény nagy ellenállkosságával is értékelik a szokāsos betegségekkel és kártevőkkel szemben, így a kertépítészethez egy megbízható és hosszú életű elemet kölcsönöz.

Szerző: Nikol | Revízió: 04.06.2026