Keleti lucfenyő 'WB' Picea orientalis 'WB'

Termék részletes leírása

Keleti lucfenyő 'WB' - a keleti lucfenyő boszorkányseprűből létrejött törpe fajtája. A tűlevelűeknél a WB rövidítés általában a witches’ broom kifejezést jelöli. Ez rövid hajtásokat hozó, kompakt növekedési mutáció. Az alapfaj a Kaukázusból, Északkelet-Törökországból és a Fekete-tenger környékéről származik, ahol hegyvidéki erdőkben egészen a felső erdőhatárig felhatol. A fajta megőrzi a faj rövid, fényes tűleveleit, sűrű elágazását és ellenálló képességét, de jóval lassabban nő. Éves hajtásnövekedése körülbelül 5 cm. 10 éves korára mintegy 0,8 m magasra nő, kifejlett korában nagyjából 2–2,5 m magas. Nagyon tömör, kúpos-piramis alakú habitust alakít ki. Tűlevelei rövidek, sűrűn a gallyak felső oldalán tömörülnek. Színük kékeszöld vagy sötétzöld, a csúcsuk enyhén szúrós. A tavaszi hajtások üdezöldek, és szépen elválnak a sötétebb, előző évi tűlevelektől. Virágai díszítőérték szempontjából jelentéktelenek. Idősebb példányokon kivételesen karcsú, lecsüngő, éréskor barnára színeződő tobozok is megjelenhetnek. A 'WB' fajta jól mutat sziklakertben, előkertben, nagyobb edényben és hangakertben. Alacsony, örökzöld hangsúlyként más tűlevelűek és díszcserjék közé is ültethető. Jól társítható csarabokkal, hangákkal, törpefenyőkkel, alacsony borókákkal, csenkeszekkel és varjúhájakkal. 

A keleti lucfenyő 25 m magasra nő. Koronája széles kúp alakú, a talajig ér, csúcsa hegyes és markáns. A sötétzöld korona ágai örvökben nőnek, fiatalon ferdén állnak el a törzstől. Tűlevelei 5-10 mm hosszúak és 1 mm szélesek. Négyélűek, fényesek, sötétzöldek, egy-négy sor fehéres gázcserenyílással. Sűrűn tömörülnek a gallyak felső oldalán, és azt sűrűn befedik. A porzós tobozvirágzatok hengeresek, sötétvörösek, 1-2 cm hosszúak, és az idősebb gallyakon a felső tűlevelek hónaljában fejlődnek. A termős tobozvirágzatok eleinte sötétvörösek, később bíborlilák, legfeljebb 3 cm hosszúak. Kezdetben felállók, a beporzás után lecsüngenek, és a hajtások végén fejlődnek. A keleti lucfenyő jól tűri az erős árnyékolást, a száraz termőhelyet és a forró nyarat. Általában -30 °C-ig fagytűrő, és zárt erdőállományokban is jól fejlődik. A talaj pH-értékére és minőségére nem igényes. Hazájában gyakori és rendszeres a csapadék, ennek ellenére gond nélkül alkalmazkodik a mai termőhelyek szárazabb viszonyaihoz is. Hazájában a felső erdőhatáron él. A szennyezett városi környezetet csak közepesen tűri, a talaj sósodását nem viseli el.

Termesztés: A teljesen napos termőhelyet kedveli. Ez elősegíti a tavaszi hajtások élénk színeződését és a korona tömör növekedését. A talaj legyen termékeny, középkötött vagy homokos vályog, jó vízáteresztő és tartósan enyhén nedves, de ne legyen hosszan pangó vizes. A savanyú vagy enyhén savanyú kémhatású, nagyjából pH 5–6,5 közötti talajok felelnek meg neki a legjobban. Ezért az ültetőgödörbe gyakran tőzeget vagy fenyőalomot kevernek. A földlabda körül ajánlott kéregmulcsot teríteni. Ez mérsékli a hőmérséklet-ingadozást és a talaj kiszáradását, egyúttal védi a sekély gyökérzetet. A konténeres növények márciustól októberig ültethetők. Meleg, száraz időszakokban jót tesz a rendszeres öntözés, főként az ültetést követő első két-három évben. Begyökeresedés után a lucfenyő elviseli az átmeneti szárazságot. A tartós aszály azonban a hajtásvégek elszáradásához vezet, különösen városi környezetben. A fajta fagytűrése nagyjából –26 °C-ig terjed. Az átlagos teleken alföldi és dombvidéki területeken nincs szükség téli védelemre. Az edényben nevelt fiatal növények azonban jobban áttelelnek szélvédett helyen, vagy ha az edényt a talajba süllyesztik. A trágyázás legyen mértékletes. Tavasszal elegendő egyszer díszfenyőknek való tápszert adni, ez egyenletes növekedést biztosít a hajtások túlzott megnyúlása nélkül. A metszés a száraz, fagykárt szenvedett vagy sérült ágak eltávolítására korlátozódik, alapvető alakításra nincs szükség. Kedvezőtlen körülmények között a betegségek közül gombás tűlevélfoltosság jelentkezhet. A kártevők közül főként takácsatkák és levéltetvek fordulhatnak elő. Megjelenésüket jelentősen csökkenti a jól szellőző termőhely, a kiegyenlített nedvesség és a túlzott nitrogéntrágyázás kerülése. Csoportos ültetésnél legalább 2,5–3 m tőtávolság ajánlott az egyes növények vagy a nagyobb fás szárúak között. Így a fajtának elegendő tere marad teljes formája és színe kibontakoztatásához.

Szerző: Nikol | Revízió: 22.6. 2026