Kerti szegfű 'Salomon' Dianthus caryophyllus 'Salomon'

Termék részletes leírása

Kerti szegfű 'Salomon' - a faj a Földközi-tenger vidékéről, köves lejtőkről és ritkás bozótosokból származik, ahol a napfény és a gyorsan vízelvezető talaj kedvez neki. A 'Salomon' fajta a telt, lazacszínű virágaiért és a szegfűszegre emlékeztető, jellegzetes fűszeres illatáért termesztett kerti szegfűk közé tartozik. A növény keskeny, szürkészöld levelekből tömör tövet fejleszt, amelyből körülbelül 40–50 cm magas, erős virágszárak emelkednek ki, a tő szélessége 30–40 cm. A virágok teltek, sűrűn szirmozottak, átmérőjük általában 5–7 cm körüli, a sziromszélek finoman hullámosak lehetnek. A virágzás májusban kezdődik, és kedvező körülmények között augusztusig tart, a virágok a szárak csúcsán fokozatosan nyílnak. Az ágyásban nyugodt hangsúlyt ad a levendulák, zsályák és díszfüvek között, lazacos árnyalata a fehér rózsákkal is jól harmonizál. Vágott virágnak kiváló, mert szárai erősek, illata pedig beltérben is jól érezhető marad. Edényben a tő tiszta formája érvényesül, a virágok apró pomponokként emelkednek a szürkészöld lomb fölé. A Dianthus nemzetségnek nagy hagyománya van az európai kertészetben, a kerti szegfűket illatukért is termesztik. A telt virágú formák közepét részben sziromszerű porzók töltik ki, a virágokat ennek ellenére felkeresik a beporzó rovarok. Zöld részeit a konyhában nem szokás felhasználni. Az alacsony szegfűfajokhoz képest felállóbb megjelenésű.

Termesztés: Hazai viszonyok között teljes napon, szélvédett helyen és meleg mikroklímában, például kőfal mellett vagy enyhe lejtőn fejlődik a legjobban, ahol az állomány eső után gyorsan felszárad. A könnyű, homokos vályog- vagy kavicsos talaj a megfelelő, jó vízelvezetéssel, sziklakerti fajoknál nagyobb kőzúzalék-tartalommal. Az ajánlott pH általában nagyjából 6,8–8,2. Begyökeresedés után mérsékelten kell öntözni, két öntözés között a közeget hagyni kell kiszáradni, mert a túlöntözés a gyökérnyak rothadását segíti elő. A trágyázás takarékos, tavasszal többnyire elegendő egy kis adag kiegyensúlyozott tápanyag. Az elnyílt szárakat eltávolítják, a fő virágzás után az állományt gyakran enyhén visszavágják, hogy besűrűsödjön. Talajtakarásra az ásványi takarás, például finom kavics a megfelelőbb, a szerves mulcsok visszatartják a vizet. Edényben a kőzúzalékkal kevert, jó vízáteresztő közeg és a drénréteg válik be, télen védett elhelyezés ajánlott, hogy a cserép ne álljon vízben. A konténeres növények ültetése leggyakrabban márciustól novemberig történik, hűvösebb fekvésben a tavaszi ültetés előnyösebb. A télálló évelő fajok fagytűrése nagyjából -20 és -34 °C között mozog, döntő tényező többnyire a téli nedvesség. Kezdőknek a kiemelt termőhely, a tőhöz irányított öntözés és a laza, 20–30 cm-es, szélesebb töveknél 30–40 cm-es ültetési távolság válik be, ami fajtától függően nagyjából 10–25 növénynek felel meg négyzetméterenként. Begyökeresedés után a szegfűk jól tűrik a szárazságot, tartós stressz esetén azonban gyengébben hoznak bimbót. A betegségek közül lisztharmat és levélfoltosságok, a kártevők közül levéltetvek és tripszek, szárazságban takácsatkák is megjelenhetnek.

 Szerző: Kristýna | Revízió: 25.02. 2026