Közönséges lucfenyő 'Roseospicata' Picea abies 'Roseospicata'

Termék részletes leírása

Közönséges lucfenyő 'Roseospicata'  - hegyvidéki tűlevelű, amely a természetben Észak-Európától az Alpokon és a Kárpátokon át egészen a Balkánig hűvösebb, nedvesebb lucoserdőket alkot. A 'Roseospicata' a színes tavaszi hajtásáért kedvelt kerti szelekciók közé tartozik. Április végén, május elején a fiatal hajtások vége rózsaszínre vagy rózsaszínes krémszínűre színeződik, a hatás nagyjából 10–14 napig a legkifejezettebb, ezután néhány hét alatt zöldbe vált. Az idősebb tűlevelek sötétzöldek, rövidek, négyélűek, körülbelül 1–2 cm hosszúak, a csúcsukon enyhén szúrósak. Termete általában szabályosan kúpos, sűrű ágörvökkel, növekedése ugyanakkor lassabbnak számít, mint a hagyományos lucfenyőé. Éves növekménye a gyakorlatban többnyire 10–30 cm, tápanyagdús, nedvesebb talajban ennél több is lehet. A kertben leginkább 4–8 m-es magassággal és 2–3 m-es szélességgel számolnak, 10 éves korában a körülményektől függően gyakran nagyjából 1,2–2,7 m × 0,7–1 m. Idősebb példányokon körülbelül 10–15 cm hosszú, csüngő tobozok fejlődhetnek, amelyek ősszel barnás árnyalatúra érnek. Kertkompozíciókban tavaszi hangsúlyt ad az örökzöld fás szárúak között, szépen kapcsolódik csarabokhoz, hangákhoz, áfonyákhoz és rododendronokhoz, illetve díszfüvekhez és kavicstakaráshoz, amely kiemeli a hajtások színét. A vörösen hajtó fajtákhoz képest árnyalata lágyabb hatású, inkább rózsaszínes, mint borvörös.

Közönséges lucfenyő - kúpos termetű tűlevelű fa. A természetben akár 50 m magasra is megnő. Kerti körülmények között általában 25 m magasra és 7 m szélesre nő. Kérge fiatalon sima, barna színű, idősebb korában pikkelyesebb, repedezett, inkább szürkésbarna. Ágai örvökben fejlődnek. A tűlevelek sötétebb zöld színűek, a végükön kihegyezettek. Tobozai hosszúkásak, eleinte felállók, később lefelé hajlanak. A porzós tobozok sárgák, a termős tobozok vöröses színűek. 

Termesztés:  A teljesen napos termőhelyet kedveli, amely elősegíti a tavaszi hajtások intenzív színeződését és a korona tömör növekedését. A talaj legyen termékeny, középkötött vagy homokos vályog, jó vízáteresztő és tartósan enyhén nedves, de ne legyen hosszan tartóan túlázott. Legjobban a savanyú vagy enyhén savanyú, nagyjából pH 5–6,5 kémhatású talajok felelnek meg neki, ezért az ültetőgödörbe gyakran tőzeget vagy fenyőalomot kevernek. A földlabda körül ajánlott kéregmulcsot teríteni, amely mérsékli a hőmérséklet-ingadozást és a talaj kiszáradását, egyúttal védi a sekély gyökérzetet. A konténeres növények márciustól októberig ültethetők, meleg, száraz időszakokban jót tesz nekik a rendszeres öntözés, különösen az ültetést követő első két-három évben. Begyökeresedés után a lucfenyő elviseli az átmeneti szárazságot, a tartós aszály azonban a hajtásvégek elszáradásához vezet, főként városi környezetben. A fajta fagytűrése körülbelül –26 °C-ig terjed, átlagos teleken alföldi és dombvidéki területeken nem igényel téli védelmet, a cserépben nevelt fiatal növények azonban jobban áttelelnek szélvédett helyen vagy a cserép talajba süllyesztésével. Trágyázása mértékletes, tavasszal elegendő egyetlen adag díszfenyőknek való trágya, amely egyenletes növekedést biztosít a hajtások túlzott megnyúlása nélkül. A metszés a száraz, elfagyott vagy sérült ágak eltávolítására korlátozódik, alapvető formázásra nincs szükség. Kedvezőtlen körülmények között a betegségek közül gombás tűlevélfoltosság, a kártevők közül főként takácsatkák vagy levéltetvek jelenhetnek meg, előfordulásukat jelentősen csökkenti a jól szellőző termőhely, a kiegyenlített nedvesség és a túlzott nitrogéntrágyázás kerülése. Csoportos ültetésnél legalább 2,5–3 m tőtávolság ajánlott az egyes növények vagy nagyobb fás szárúak között, hogy a fajta teljes formáját és színét kibontakoztathassa.

Szerző: Nikol | Revízió: 16.1.2026