Közönséges tiszafa 'Fastigiata Aurea' Taxus baccata 'Fastigiata Aurea'

Termék részletes leírása

Közönséges tiszafa 'Fastigiata Aurea' - szép, lassan növő, oszlopos termetű cserje. A közönséges tiszafa szigorúan oszlopos habitusú örökzöld kultivárja, amelyet gyakran az ír tiszafa arany formájaként emlegetnek. Sűrű, felfelé törő ágrendszert nevel, hazai viszonyok között általában 2–4 m magasra nő, szélessége 0,8–1 m körül alakul, nagyon tápdús talajon idővel a 4 m-t is meghaladhatja. Tűlevelei laposak, mintegy 2–3 cm hosszúak, a fiatal hajtásokon feltűnően aranysárgák vagy limezöldek, a korona belsejében inkább sárgászöldek. Tavasszal, márciusban és áprilisban jelennek meg jelentéktelen virágai, ekkor a növény virágport bocsát ki. A tiszafa kétlaki, a nőivarú egyedeken ősszel érnek be a piros magköpenyes magvak, amelyek a tűlevelekhez és a fához hasonlóan mérgezők. A fajtát keskeny élősövényként, bejárat melletti függőleges hangsúlyként, formális kertek szoliterjeként és dézsás növényként is ültetik, ahol szépen kiemelkedik a sötét lombú cserjék, a puszpáng, a magyalok, a díszfüvek és az árnyéktűrő évelők közül. Növekedése mérsékelt, évente többnyire 10–20 cm, ami megkönnyíti a karcsú forma hosszú távú megtartását.

A közönséges tiszafa elegáns megjelenéséről és hosszú életéről ismert tűlevelű fa, a legidősebb és legtartósabb fák közé tartozik, egyes példányai ezer évnél is idősebbek. Ez az örökzöld cserje vagy fa sűrű és lassú növekedésű. Sötétzöld tűlevelei rövidek és puhák, tömött koronát alkotnak. Termései piros, bogyószerű képletek, amelyek az egész növénnyel ellentétben egyedüliként nem mérgezők, és a madarak táplálékául szolgálnak. A humuszos, nedves, meszes talajt kedveli, de száraz, sovány, gyengén savanyú termőhelyen is megél, teljes napon és árnyékban egyaránt. Jól tűri a nyírást és a formázást, ezért ideális élősövénynek és különféle alakzatok kialakítására. A legtöbb betegséggel és kártevővel szemben ellenálló, gondozása viszonylag egyszerű. Termete és megjelenése miatt a Taxus baccata díszültetésekbe, élősövénynek, kerti szoliternek és hagyományos kertrendezésekbe is alkalmas. 

Termesztés: A napos és az árnyékos termőhelyet egyaránt elviseli, télen a szélvédett hely válik be, ahol nem éri tartós téli napsütés, mivel ez elősegíti a tűlevelek kiszáradását. Legjobb számára a mélyebb rétegű, humuszos, mérsékelten nedves és jó vízáteresztő talaj, nehéz agyagtalajon drénréteg vagy emelt ágyás segít. Az ajánlott pH nagyjából 5,5–7,5, a tartós pangó víz növeli a gyökérrothadás kockázatát. A konténeres növények egész szezonban, nagyjából márciustól novemberig ültethetők, fagyott talaj kivételével, meleg időszakban fontos a rendszeres öntözés, hogy a földlabda ne száradjon ki, különösen az ültetést követő első 1–2 évben. Begyökeresedés után a rövid szárazságot elviseli, a hosszabb aszályos időszakok azonban lassítják növekedését. A trágyázás mértékletes legyen, rendszerint tavasszal komposzttal vagy tűlevelűeknek való lassan oldódó műtrágyával. A metszést leggyakrabban május végétől júliusig, esetleg még augusztusban végezzük, a tiszafa idősebb fás részekből is jól kihajt. A kéreg- vagy faaprítékmulcs stabilizálja a talaj nedvességét és hőmérsékletét. Dézsában is nevelhető nagyobb edényben, jó vízáteresztő közeggel és drénréteggel, télen fontos az edény szigetelése, hogy a gyökerek ne fagyjanak át. A beérett növények fagytűrése nagyjából -29 és -34 °C között van, a fiatal ültetések és a dézsás növények érzékenyebbek. Élősövénynek kb. 40–60 cm-es, magasabb takarósövénynek 60–80 cm-es ültetési távolság ajánlott, szoliterként nagyjából 1,5–3 m-es térközt hagyunk. A kártevők közül szárazságban takácsatkák és teknős pajzstetvek jelenhetnek meg, a betegségek közül túlöntözéskor gyökérrothadás.

Szerző: Nikol | Revízió: 17.2. 2026