Köztes tiszafa 'Hicksii' Taxus media 'Hicksii'

Termék részletes leírása

Köztes tiszafa 'Hicksii'  - a fajok közötti hibrid jól bevált fajtái közé tartozik. Maga a hibrid a 20. század elején jött létre a közönséges tiszafa (Taxus baccata) és a japán tiszafa (Taxus cuspidata) keresztezéséből. A fajtát az Egyesült Államokban a Hicks Nurseries faiskola terjesztette el, keskeny oszlopos, sűrűn elágazó, rövid, fényes tűlevelű örökzöld cserjeként nevelik. Átlagos kerti körülmények között általában 2–5 m magasra és 1–2 m szélesre nő, tartós formázással keskenyebb marad. Tavasszal, többnyire márciusban és áprilisban jelennek meg a klón ivarától függően a feltűnés nélküli, sárgás porzós tobozkák vagy az apró termős virágok. A nőivarú növényeken augusztustól októberig érnek be a piros magköpenyek, amelyek szépen elütnek a sötétzöld lombtól. A tűlevelek és a magvak mérgezők, ezért a növényeket általában a gyermekek játszóhelyeitől távol ültetik. A 'Hicksii' formára nyírt élősövénynek, keskeny ültetésekben függőleges hangsúlynak vagy edényben nevelt nyírt kúpnak egyaránt alkalmas, a városi környezetet többnyire jól tűri, és metszés után megtartja tiszta vonalát. Kompozíciókban jól kiegészíti a díszfüveket, a páfrányokat és az őszi lombszínező cserjéket.

Köztes tiszafa - a közönséges tiszafa (Taxus baccata) és a japán tiszafa (Taxus cuspidata) hibridje. Ez a fajok közötti hibrid egyesíti mindkét szülő előnyeit: kiváló a fagytűrése, tömör a növekedése, sűrűn ágazik el és jól formázható. Alakja és növekedése az adott fajtától függően eltérhet, vannak alacsony, elfekvő és felálló kultivárok is. Általánosságban azonban a köztes tiszafa lassabban és sűrűn nő, természetes formája is rendezett. Tűlevelei sötétzöldek, fényesek, rövidebbek, mint a közönséges tiszafáé, és gyakran enyhén kihegyezettek. Leggyakrabban formára nyírt élősövénynek, alacsonyabb zöldfalnak, szegélynek vagy szoliter fás szárúnak ültetik. Edényekbe és formális ültetésekbe is kiválóan illik. A magköpeny kivételével a növény minden része mérgező, mint minden tiszafáé.

Termesztés: Napos és árnyékos termőhelyen egyaránt megél, télen a szélvédett hely válik be, ahol nem éri tartós téli napsütés, mert az elősegíti a tűlevelek kiszáradását. A legmegfelelőbb a mélyebb, humuszos, mérsékelten nedves és jó vízáteresztő talaj, kötött agyagtalajon drénréteg vagy magaságyás segít. Az ajánlott pH nagyjából 5,5–7,5, a tartós pangó víz növeli a gyökérrothadás kockázatát. A konténeres növények az egész szezonban, nagyjából márciustól novemberig ültethetők, fagyott talaj kivételével, meleg időszakban fontos a rendszeres öntözés, hogy a földlabda ne száradjon ki, különösen az ültetést követő első 1–2 évben. Begyökeresedés után a rövid ideig tartó szárazságot elviseli, a hosszabb aszályos időszakok azonban lassítják a növekedését. A trágyázás mértékletes legyen, általában tavasszal komposzttal vagy tűlevelűeknek való lassan oldódó műtrágyával. A metszést leggyakrabban május végétől júliusig, szükség esetén még augusztusban végezzük, a tiszafa az idősebb fából is jól kihajt. A kéreg- vagy faaprítékmulcs kiegyenlíti a talaj nedvességét és hőmérsékletét. Edényben nagyobb térfogatban, jó vízáteresztő közegben és drénréteggel nevelhető, télen fontos az edény szigetelése, hogy a gyökerek ne fagyjanak át. A beállt növények fagytűrése nagyjából -29 és -34 °C között van, a fiatal ültetések és az edényes növények érzékenyebbek. Élősövényhez nagyjából 40–60 cm-es, magasabb takarófalhoz 60–80 cm-es tőtávolság ajánlott, szoliter növénynek mintegy 1,5–3 m távolságot hagyunk. A kártevők közül szárazságban takácsatkák és pajzstetvek jelenhetnek meg, a betegségek közül túlöntözéskor a gyökérrothadás.

Szerző: Kristýna | Revízió: 05.01. 2026