Nagy imola - Centaurea scabiosa Centaurea scabiosa

Termék részletes leírása

Szentjános-pipacs - Közép- és Kelet-Európa őshonos évelő növénye, nyugat-Szibéria felé is elterjedt. Természetben száraz réteken, parlagföldeken, cserjések szélén és ritkás erdőszegélyekben nő, gyakran mészben gazdag talajokon. A kertben erős tövet képez, mélyebb gyökérrel és szárnyalt levelekből álló, szürkésezöld vagy közepes zöld színű, 10–25 cm-es tőlevélrózsával. A tőlevélrózsából egyenes, a felső részen elágazó szárak nőnek, általában 80–120 cm magasak, táplálóbb talajon ennél magasabbak is lehetnek. Júliustól szeptemberig a szárak végén 4–6 cm átmérőjű, egyedi virágzatok nyílnak, feltűnően megnagyobbodott szegélyvirágokkal, lilás-rózsaszín vagy lila árnyalatokban. A sötétebb fészeklevél dekoratív a virágzás után is, és a kiszáradó fejek gyakran ősszel is megtartják formájukat. A faj erősen méheket vonzó és a pillangók által kedvelt, ezért jól illeszkedik természetes hatású ültetvényekbe és virágos rétcsíkokba. Kompozícióban illeszkedik díszfüvekhez, echinaceákhoz, rudbeckiákhoz, cickafarkokhoz vagy zsályákhoz, amelyek nyáron folytatják a virágzást. A hajtás időszakában a fészek sötét, csaknem feketésbarna rügyei tűnnek fel, amelyek kontrasztban állnak a későbbi virágszínekkel. A virágfejek alkalmasak vágott virágnak, és néhány napig kitartanak vázában; a magok érése után a száraz virágfejek vonzhatják a kisebb madarakat. Az illat általában nem jelentős, a fő érték a nektár és a pollen a beporzóknak, valamint a magas évelő növény természetes megjelenése.

Termesztés: Kedveli a teljes napfényt és a jó vízáteresztő, inkább szegényes talajt, kevés kavics hozzáadásával, semleges vagy enyhén lúgos kémhatással. A nehéz agyagtalajoknál a vízelvezetés és a megemelt ágyás segít, mert télen a hosszan tartó pangó víz káros. Az ültetés után rendszeres öntözést kell biztosítani, meggyökeresedés után jól tűri a nyári száraz időszakokat, és tavasszal mérsékelt komposzttal történő trágyázás elegendő. A kavics vagy apró zúzalék mulcs korlátozza a gyomosodást és tisztán tartja a tőlevélrózsát. A kinyílt virágzatok eltávolítása meghosszabbítja a virágzást és korlátozza az önvetést, amely meleg fekvésben előfordulhat, míg a virágzatok meghagyása fordítva, szárításra alkalmas anyagot eredményez. Tavasszal el kell távolítani a tőlevélrózsa száraz maradványait, vagy az idősebb töveket 3–4 évente meg kell osztani, hogy megőrizzék vitalitásukat. Konténerekben mélyebb virágcserépben, vízelvezetéssel és ásványi aljzattal termesztik, az öntözés ekkor gyakoribb, mint a szabadföldben. A cseh viszonyok között a növény körülbelül −34 °C-ig fagytűrő, a legjobban szellős helyen, téli pangó víz nélkül telel át. Márciustól októberig ültethető, az ajánlott tőtávolság 40–50 cm, tehát körülbelül 4–6 növény négyzetméterenként. Betegségek közül lisztharmat jelenhet meg túl sűrű állomány esetén, kártevők közül levéltetvek az ifjú hajtásokon, általában jelentős károsodás nélkül.

Szerző: Nikol | Felülvizsgálat: 2026.01.21.