Őszi vérfű 'Proud Mary' Sanguisorba officinalis 'Proud Mary'

Termék részletes leírása

Őszi vérfű 'Proud Mary' - az őszi vérfű szép fajtája, amely bőséges virágzással és tömörebb növekedéssel tűnik ki. A 'Proud Mary' tömörebb, bokros habitusú, szárnyalt, középzöld levelei finom páfrányra emlékeztetnek. A lomb fölé júniustól szeptemberig karcsú, elágazó szárak emelkednek apró virágokból álló, sűrű, ovális, körülbelül 3–5 cm hosszú virágfejekkel, sötét bor- és burgundivörös árnyalatban, gyakran rózsáspiros porzókkal. A kiálló porzóknak köszönhetően a virágok finoman „pihés” hatásúak. Virágai nektárt és virágport is kínálnak, a méhek, poszméhek és lepkék is szívesen keresik fel őket. Elnyílás után a virágfejek őszig megtartják formájukat és színüket, vágott virágként is felhasználhatók. Kifejlett korában általában 70–100 cm magasra és 45–60 cm szélesre nő, az ágyásban áttetsző „ködöt” alkot, amely jól összeköti a díszfüveket, kasvirágokat, cickafarkakat, legyezőfüveket vagy szibériai nőszirmokat. A növény nem tüskés és nem mérgező, illata jellegtelen. Termése a rózsafélékre jellemző aszmag, a kertben inkább lassan, rövid rizómákkal terjed, és hosszú életű, nem agresszíven terjeszkedő tövet alkot.

Termesztés:  Teljes napot vagy enyhe félárnyékot igényel, valamint nyáron is üde talajt. Legmegfelelőbb a jó humuszellátottságú, vályogos vagy agyagos talaj, de működő vízelvezetéssel, hogy télen ne álljon víz a gyökereknél. Az ajánlott pH körülbelül 6,5–8,0, az enyhén lúgos talajt is jól tűri. Öntözésre főként ültetés után és hosszabb aszály idején van szükség, a lekaszált fűből vagy komposztból készült mulcs segít megőrizni a nedvességet és stabilizálni a talaj hőmérsékletét. A trágyázás mérsékelt legyen, túl tápdús talajon a szárak megpuhulhatnak, és esőben támasztást igényelhetnek. Ültetése márciustól októberig történik, 40–50 cm-es tőtávolsággal, ami négyzetméterenként körülbelül 4–6 növénynek felel meg. A beérett tövek fagytűrése a gyakorlatban nagyjából -28 °C-ig terjed. Elnyílás után a virágszárak visszavághatók, így csökken az önvetés, és a tő rendezett marad. Tavasszal eltávolítjuk az elszáradt föld feletti részeket, a kihajtás keményebb telek után is megbízható. Szaporítása általában tavaszi vagy őszi tőosztással, esetleg magvetéssel történik. A betegségek közül sűrű állományban levélfoltosság vagy lisztharmat jelentkezhet, a kártevők közül levéltetvek, fiatal növényeken pedig csigák.

Szerző: Nikol | Revízió: 6.2. 2026