Páfrányfenyő 'Denise' Ginkgo biloba 'Denise'

Termék részletes leírása

Páfrányfenyő 'Denise' - karcsú fajta kifejezetten oszlopos, fastigiált habitussal. Hollandiában kiválasztott magoncból származik, ahol 2004-ben Frans van der Bom szelektálta Oudenboschban. 2008-ban Ad van Aart faiskolás szaporította fel és nevezte el. Növekedése lassú, ennek ellenére erős vezérhajtást tart meg, oldalelágazásai pedig rövidek maradnak, így koronája rendkívül keskeny. 10 év után magassága általában 2,5–3 m körül alakul, hosszú távon mintegy 8 m-t is elérhet, mindössze 0,5–0,6 m-es szélesség mellett. Levelei a fajra jellemzően legyező alakúak, nyáron mélyzöldek, ősszel pedig egyöntetű, sokáig tartó aranysárga színt öltenek. Júniusban jelentéktelen, sárgászöld porzós virágok jelennek meg, így a növény nem hoz kellemetlen szagú magvakat. Ennek köszönhetően pihenőhelyek mellé, előkertbe, fasorba, valamint díszfüvek és ezüstös lombú évelők mellé függőleges hangsúlyként is kiválóan alkalmas. Fiatal hajtásai világosbarnák, később kérge szürkésbarna, idős korára erősen barázdált. Levelei 6–10 cm szélesek, közepükön gyakran sekély bemetszéssel, finom, bőrszerű tapintásúak. Az aranysárga őszi szín általában októbertől novemberig jelenik meg, hűvös éjszakák után különösen egyenletes, mintha a fa egy keskeny fényoszlopot gyújtana.

Páfrányfenyő - a Ginkgo biloba napjainkban igen népszerű fa, amelynek gyökerei mélyen a múltba nyúlnak, és a legősibb ma is élő fák közé tartozik. Közép- és Kelet-Kínából származik, ma azonban az egész világon elterjedt. Akár 25 m magasra is megnő, növekedése viszonylag lassú. Fiatalon keskeny, gúla alakú, később koronája kiszélesedik. Jellegzetes levelei két karéjra tagolódnak. A levelek az év nagy részében élénk, borsózöld színűek, ősszel azonban ragyogó sárgává változnak, ami csodálatos őszi megjelenést kölcsönöz a fának. A levelek szimbolikus jelentésükről és gyógyhatásukról is ismertek. A Ginkgo biloba kétlaki fa, vagyis léteznek porzós (hím) és termős (nő) egyedei. A hím egyedek megnyúlt kúp alakú habitust fejlesztenek, a nőivarúak alacsonyabb, szétterülő fák. Termés helyett kisebb, húsos maghéjú, csonthéjas termésre emlékeztető magot hoz. A fa nemcsak történeti jelentőségéről ismert, hanem a hosszú élet, az ellenálló képesség és az erő jelképének is tartják. A kertekben díszértéke, valamint vonzó, különleges formájú levelei miatt ültetik. Ellenálló képessége és szimbolikus jelentése révén a kertépítészet és a botanika kedvelt eleme az egész világon.

Termesztés: A teljes napot kedveli, félárnyékban is nő, ott azonban őszi színeződése kevésbé élénk. Jó vízáteresztő, homokos vályog- vagy vályogtalajt igényel, enyhén savanyútól a lúgos kémhatásig, körülbelül pH 5,5–8,0 között, a tartós pangó vizet nem viseli. Ültetés után az első egy-két idényben fontos a rendszeres öntözés, begyökeresedés után a páfrányfenyő általában a hosszabb száraz időszakokat is elviseli. Tápanyagigénye mérsékelt, tavasszal komposzt vagy lassan oldódó, díszfás növényeknek való trágya használható, a túlzott nitrogéntrágyázás az érés rovására buja hajtásnövekedést okoz. A metszés többnyire a fiatalkori alakító metszésre, valamint a száraz és keresztező ágak eltávolítására korlátozódik, mivel a korona természetes módon alakul ki. A konténeres növények márciustól novemberig ültethetők, a legalkalmasabb a tavasz és a kora ősz, a fiatal facsemetéket általában karózzák. Edényben nevelése főleg fiatal korban lehetséges, jó vízelvezetéssel és az edény téli szigetelésével. Fagytűrését a gyakorlatban körülbelül -30 és -35 °C között adják meg, az idősebb példányok ennél alacsonyabb hőmérsékletet is elviselnek. A tőtávolságot az ültetés céljához igazítjuk, kertben általában legalább 5–8 m-t hagyunk más fáktól és épületektől, fasorban körülbelül 6–8 m-t.

Szerző: Nikol | Revízió: 12.2.2026