Perzsa selyemakác Albizia julibrissin

Termék részletes leírása

Perzsa selyemakác - Délnyugat- és Kelet-Ázsia kiterjedt területeiről, Irántól egészen Japánig honos. Ez a lombhullató fa vagy magasabb cserje idős korára jellegzetes, lapos, ernyőszerű koronát nevel, amely akár 6 méter szélesre is megnőhet. Levelei kétszeresen szárnyasan összetettek, legfeljebb 40 cm hosszúak, és több tucat apró levélkéből állnak, amelyek a fának könnyed, légies megjelenést kölcsönöznek. Júliusban és augusztusban virágzik, ekkor a hajtások végén sűrű, bugaszerű virágzatok jelennek meg. Az egyes virágokon nincsenek valódi sziromlevelek, szépségüket a hosszú, rózsaszín–kárminpiros, fehéres tövű porzószálak kötegei adják, amelyek selyemszálakra emlékeztetnek. A virágok nektárban gazdagok és édes illatúak. Termése lapos, barna, körülbelül 10–15 cm hosszú hüvely, amely a lombhullás után is a fán marad. A perzsa selyemakácot a kertépítészetben feltűnő szoliterként alkalmazzák, és kiválóan társítható hasonló igényű növényekkel, például levendulával, rozmaringgal vagy díszfüvekkel. Az ázsiai népi gyógyászatban virágát és kérgét nyugtató hatásáért, valamint a lelki egyensúly támogatásáért becsülik. A fa magassága általában 5 és 12 méter között mozog, optimális körülmények között azonban ennél magasabbra is megnőhet. Viszonylag gyorsan nő, és széles, terebélyes koronájáról ismert, amely kellemesen finom árnyékot ad. Az Albizia julibrissin kétszeresen szárnyas levelei apró levélkékből állnak, ami finom és elegáns megjelenést kölcsönöz nekik. Világoszöld színűek, és esténként vagy eső idején összezárulnak. Tavasszal nagyon későn hajtanak ki, ezért nem kell megijedni, hogy a selyemakác elfagyott - csupán ráérősen ébred. A virágok jellegzetesek és mutatósak. Gömbölyded, puha virágzataik rózsásvörös porzószálakból állnak, amelyek egzotikus megjelenést kölcsönöznek. Bódítóan illatoznak. Gyakran ültetik díszítő megjelenése és mutatós virágai miatt. Egzotikus szépsége mellett azért is kedvelt, mert rovarokat és lepkéket vonz a kertbe.

Termesztés: A perzsa selyemakác teljesen napos, meleg, a hideg szelektől védett termőhelyet igényel, ideális a déli fekvésű falak mellett vagy a kert védett részein. Könnyebb, jó vízáteresztő, homokos-agyagos talajban fejlődik jól, semleges vagy enyhén lúgos pH mellett (6,5–7,5). A jó vízelvezetés döntő fontosságú, mert a téli pangó víz a növény számára gyakran veszélyesebb, mint maga a fagy. A fiatal növényeket tavasszal ajánlott ültetni, hogy az első tél előtt legyen elég idejük meggyökeresedni. A frissen ültetett példányokat rendszeresen öntözni kell, a kifejlett fák viszont mély gyökérzetüknek köszönhetően rendkívül szárazságtűrők. A trágyázás mértékletesen, tavasszal történik magasabb foszfortartalmú trágyával a virágzás támogatására. A metszést késő tavasszal végezzük a sérült ágak eltávolítására vagy a korona enyhe alakítására, figyelembe véve, hogy az Albizia nagyon későn, gyakran csak május közepén hajt ki. A beérett fa fagytűrése -18 °C és -23 °C között van. A fiatal növényeket az ültetést követő első 3–5 évben vastag mulcsréteggel és a törzs jutával való betekerésével alaposan védeni kell. Nagy cserépben is nevelhető, ezt télre fagymentes, kb. 5 °C-os helyiségbe kell vinni. Szoliterként ültetve az ajánlott tőtávolság 4–6 méter.

Szerző: Roman Leger | Revízió: 04. 02. 2026