Pterocephalus parnassi Pterocephalus parnassi

Termék részletes leírása

Pterocephalus parnassi - a növény Délkelet-Európából származik, főként Görögország és a szomszédos albániai területek hegyvidékeiről. Ott meszes sziklákon, törmeléklejtőkön és sziklarepedésekben nő, nagyjából 800–2000 m tengerszint feletti magasságban. Sűrű, alacsony, részben elfásodó szőnyegeket és párnákat nevel. Ezek a kertben a körülményektől és a tő korától függően általában 10–15 cm magasra és 25–35 cm szélesre nőnek. Levelei örökzöldek vagy télizöldek, szürkészöldek vagy ezüstösek, finoman szőrösek, kanál vagy visszás tojás alakúak, enyhén hullámos szélűek. Ennek köszönhetően a párna virágzáson kívül is díszítő hatású. Júniustól augusztusig a levelek fölé rövid, erős virágszárak emelkednek. Ezek végén apró, csöves virágokból álló lapos fejecskék nyílnak rózsaszín vagy rózsaszín-lila árnyalatokban, megjelenésük az ördögszemekre (Scabiosa) emlékeztet. Elvirágzás után finom pillás, száraz termésfejek képződnek. Virágai nektárt és virágport is kínálnak a nyári beporzóknak. A növény jól érvényesül köves kertrészletekben, száraz kőfalakon, tálakban és kavicságyásokban. Itt jól társítható kőtörőfüvekkel, pázsitviolákkal, alacsony kakukkfüvekkel, csenkeszekkel vagy kövirózsákkal.

Termesztés: A teljes napot kedveli, esetleg enyhe félárnyékot, meleg, jól szellőző helyen, ideális esetben a téli túlnedvesedéstől védve. Legjobban a jó vízáteresztő, inkább szegényebb, durva homokkal vagy kaviccsal kevert, meszes talajban fejlődik, körülbelül pH 6,5–8,0 kémhatás mellett. Kötöttebb talajban beválik a kiemelt termőhely és a vízelvezetés, hogy a víz ne álljon meg a gyökérnyaknál. Öntözésre ültetés után és tartós szárazság idején van szükség, később a növény viszonylag jól tűri a szárazabb időszakokat. A télen tartósan nedves talaj növeli a gyökérnyakrothadás kockázatát. Ezért edényes nevelésnél ajánlott a védett, fedett helyen történő teleltetés. Tavasszal vagy virágzás után a mérsékelt tápanyag-utánpótlás segíti a levélrózsák megújulását. Sziklakerti ültetésekben beválik a kavicstakarás. Metszést általában nem igényel, elegendő eltávolítani a száraz virágszárakat, tavasszal pedig kifésülni a sérült leveleket. Az ültetés leggyakrabban márciustól októberig történik, körülbelül 25–35 cm-es tőtávolsággal, ami nagyjából 9–12 növénynek felel meg négyzetméterenként. Szaporítható magvetéssel vagy nyári dugványozással, az idősebb tövek óvatosan oszthatók is. A kifejlett növények körülbelül -20 °C-ig tűrik a fagyot, száraz termőhelyen akár -28 °C körüli fagytűrést is említenek. A legkényesebb számára az olvadás, a szél és a téli nedvesség együttes hatása. Kártevők közül tavasszal csigák, a virágszárakon levéltetvek jelenhetnek meg, egyébként jó ellenálló képességű fajok közé tartozik.

Szerző: Nikol | Revízió: 7.1. 2026