Pünkösdi szegfű 'Blauigel' Dianthus gratianopolitanus 'Blauigel'

Termék részletes leírása

Pünkösdi szegfű 'Blauigel' - örökzöld évelő köves, meszes lejtőkről, ahol sekély, gyorsan vízelvezető talajokon él. A 'Blauigel' fajta keskeny, szürkészöld vagy kékes levelekből alacsony, sűrű párnát nevel, és finom „hímzésként” hat a kövek között. Májusban és júniusban a levelek fölött rövid szárakon nagyjából 2–3 cm átmérőjű kéklila virágok jelennek meg, gyakran enyhe szegfűszegillattal. A növény körülbelül 10–15 cm magasra és 25–30 cm szélesre nő, sziklakertekben, kavicságyásokban, évelőágyások száraz szegélyein és kővályúkban is jól használható. Jól illik alacsony varjúhájakhoz, ternyékhez, kakukkfüvekhez és csenkeszekhez. Virágai a méheket vonzzák, a növény tüskétlen. Finom, vonzó színű virágokat és kellemes hangulatot hoz a kertbe. Tömör növekedésével és színes virágaival sokféle kerthez és ágyáshoz illik, és hozzájárul a kert esztétikai összhatásához. Az ajánlott tőtávolság 25–30 cm, tájékoztatásul négyzetméterenként 11–15 növény.

Termesztés: Hazai viszonyok között legjobban teljes napon, szélvédett helyen és meleg mikroklímában fejlődik, például kőfal mellett vagy enyhe lejtőn, ahol a növényzet eső után gyorsan felszárad. A megfelelő talaj könnyű, homokos vályog vagy kavicsos, jó vízelvezetésű, a sziklakerti fajoknál nagyobb kőzúzalékaránnyal. Az ajánlott pH általában nagyjából 6,8–8,2. Begyökeresedés után az öntözés mértékletes, két öntözés között a közeget hagyni kell kiszáradni, a pangó víz elősegíti a gyökérnyak rothadását. A trágyázás takarékos legyen, tavasszal többnyire elegendő kis adag kiegyensúlyozott műtrágya. Az elvirágzott szárakat eltávolítjuk, a fő virágzás után a növényzetet gyakran enyhén visszavágjuk, hogy besűrűsödjön. Mulcsnak inkább ásványi anyag, például finom kavics ajánlott, a szerves mulcsok visszatartják a vizet. Edényben a kőzúzalékkal kevert, jó vízáteresztő közeg és a vízelvezető réteg válik be, télen védett elhelyezés szükséges, hogy a cserép ne álljon vízben. A konténeres növények ültetése leggyakrabban márciustól novemberig történik, hűvösebb fekvésben a tavasz előnyösebb. A télálló évelőfajok fagytűrése nagyjából -20 és -34 °C között mozog, a döntő tényező általában a téli nedvesség. Kezdőknek a megemelt termőhely, a gyökerekhez irányított öntözés és a levegős, 20–30 cm-es, szélesebb tövek esetén 30–40 cm-es tőtávolság válik be, ami fajtától függően négyzetméterenként mintegy 10–25 növénynek felel meg. Begyökeresedés után a szegfűk jól tűrik a szárazságot, tartós stressz esetén azonban nehezebben hoznak bimbót. A betegségek közül lisztharmat és levélfoltosság, a kártevők közül levéltetvek és tripszek, szárazságban takácsatkák is megjelenhetnek.

Szerző: Kristýna | Revízió: 20.01. 2026