Raulston-fűszercserje 'Hartlage Wine' Calycanthus x raulstonii 'Hartlage Wine'

Termék részletes leírása

Raulston-fűszercserje 'Hartlage Wine' - az illatos fűszercserje (Calycanthus floridus) és a kínai fűszercserje (Sinocalycanthus / Calycanthus chinensis) keresztezéséből született fajta. A 20. század 90-es éveinek elején hozták létre az észak-karolinai JC Raulston Arborétumban. Nemesítője Richard Hartlage, a hibrid neve J. C. Raulston botanikusra emlékeztet. Hazai viszonyok között íves, felfelé törő ágú lombhullató cserjévé fejlődik, amely általában 2–3 m magas és 2–2,5 m széles. Habitusa sűrű, inkább kerekded, kérge és fája aromás. Levelei átellenesek, széles elliptikusak, mintegy 8–15 cm hosszúak. Színükön fényes, közép- vagy sötétzöldek, fonákjukon világosabbak és enyhén érdesek, ősszel sárga vagy sárgásbarna árnyalatot öltenek. Május végétől júniusig, gyakran egészen júliusig a hajtások végén nagy, mintegy 7–10 cm átmérőjű virágok nyílnak, amelyek alakja kis liliomfavirágra emlékeztet. A lepellevelek mély borvörösek vagy borosbarnás-vörösek, középen krémszínű vagy sárgás tónusokkal. A virágok illata gyümölcsösen édeskés, fűszeres alaptónussal, a melegebb napokon a legerősebb. A virágzás hullámokban zajlik, és részben a nyár folyamán is folytatódhat. Elvirágzás után zöldesbarna, fás termések képződnek, amelyeknek inkább csak botanikai jelentőségük van. A Calycanthus nemzetség tagjaként a növény aromás illóolajokat és alkaloidokat (köztük kalikantint) tartalmaz, ezért lenyelve mérgezőnek tekintendő. Különösen a magja és a kérge nem alkalmas sem emberi, sem háziállati fogyasztásra. A rokon fajokat a hagyományos észak-amerikai népi gyógyászatban a kéregből és a gyökérből készült főzet formájában használták, a mérgező anyagok miatt azonban ma ilyen felhasználásuk csak nagy körültekintéssel ajánlott. A kertben szoliterként érvényesül a gyepben, terasz vagy út mentén, ahol jól kitűnik a koronája, a virága és az illata. Vegyes cserjecsoportokba is ültethető hortenziákkal, törpe liliomfákkal, rózsákkal és magasabb díszfüvekkel.

Termesztés:  A napos vagy félárnyékos termőhelyet kedveli. Teljes fényben hozza a legtöbb virágot, de a levelei nem szenvedhetnek perzselést. Ideális számára a védett hely mérsékelten nedves, humuszos, jó vízáteresztő talajjal. A homokos vályogtól a vályogtalajig sokféle talajt elvisel, a felesleges víz elvezetése azonban fontos, mert a tartósan pangó vizet nem tűri. Az optimális pH enyhén savanyú vagy semleges, körülbelül 6,0–7,0. Ültetése leggyakrabban márciustól májusig vagy szeptembertől októberig történik, jól fellazított, komposzttal dúsított ültetőgödörbe. Ültetés után a rendszeres, de nem túlzott öntözés tesz jót neki. A jól begyökeresedett cserjék később jól tűrik a szokásos nyári szárazságot, a hosszan tartó aszályt azonban nem. A tő környékét érdemes kéregmulccsal vagy faaprítékkal takarni, ami csökkenti a párolgást és kiegyenlíti a talaj hőmérsékletét. Csoportos ültetésnél a csemetéket általában 1–1,5 m-es távolságra helyezzük, ami nagyjából 1 cserjét jelent négyzetméterenként. A következő években inkább fenntartó metszést végzünk. Eltávolítjuk az idősebb, gyengén virágzó ágakat, és elvirágzás után vagy kora tavasszal megifjítjuk a cserje egy részét, hogy elősegítsük a virágképződést a fiatal vesszőkön. Hazai viszonyok között teljesen fagytűrő, a −25 °C körüli lehűlést is jól bírja, kedvező termőhelyen még alacsonyabbat is. Általában ellenálló a betegségekkel és kártevőkkel szemben, megfelelő termőhelyen hosszú ideig életerős marad.

Szerző: Nikol | Revízió: 11.12.2025