Szitka-fenyő 'Tannhöf' Picea sitchensis 'Tannhöf'

Termék részletes leírása

Sitka fenyő 'Tannhöf' – a sitka fenyő nagyra becsült törpe kultivárusa, amely finom eleganciát és kompakti textúrát kölcsönöz az ültetéseknek. Ez a tűnyomvú növény nagyon lassú növekedéssel rendelkezik, amely sűrű, szabályos félgömbölyt alakít, vagy esetleg kissé kússzerű habitust. Az ágak sűrűn leveltek és szabályos úrovben nőnek, ami stabilitás és telítettség érzetét kelti. A tűk rövidek, merevek, élesek és sűrűn helyezkednek el az ágak körül. Ezen kultivár jellemzője a tűlevelek alsó oldala, amelyek výrazos ezüstös árnyalatot viselnek, ami a kékzöld felső réteggel kombinálva vizuálisan etkélő kontrasztot és mély színeket rendezít létre. Felnőtt állapotában a kultivár körülbelül 1 és 1,2 méter magasra nő, szélessége pedig kb. 1 méter, így ideális választás sziklakertbe, cserjésekbe, tavak mellé vagy domináns elemként nagyobb teraszos kőedényekbe. A 'Tannhöf' kultivár nem igényel metszést, mivel természetesen tartja sűrű és szabályos formáját, amely nem hajlamas a ritkulásra. Kerti kompozíciókban jól kombinálható kisebb évelőkkel, mint például a sziklasegedények, a primulafélék, az alacsony floxok vagy a díszfüvek, amelyek kiemelik északi jellegét. Színével a kert árnyékosabb sarkjait is képes feldobni, ahol a sötétebb árnyalatok megnyugtató hatást keltenek.

A szitkafenyő egy nagy, örökzöld tűlevelű fa, amely akár 80 méter magasra is megnőhet, és körülbelül 5 méteres kerületű. Ez egyértelműen a legmagasabb lucfenyő, Észak-Amerikából származik. Eredeti elterjedési területén kívül a sitka lucot gyors növekedése és a szegényes talajokhoz való alkalmazkodóképessége miatt értékelik, ahol más fák nem tudnak növekedni. Ideális körülmények között a sitka luc akár másfél métert is nőhet évente. A fiatal fák koronája széles és kúpos, idővel azonban hengeres alakot ölt. Érdekes tobozai vannak, kezdetben zöldek vagy pirosak, és halványbarnára érnek. A tűlevelei rövidebbek, nem túl szúrósak, ezüstös-zöldes árnyalattal. Számos kultivárban termesztik. Főleg a szürke vagy kékes-szürke tűlevelű fajták nagyon dekoratívak, különösen rügyezéskor, mert fiatal, rügyező ágai gyönyörű kerek formájúak, és bátran versenyezhetnek a legszebben virágzó, lombhullató cserjékkel. Viszonylag jól növekszik a nagyvárosok szennyezett levegőjében és gyárak közelében, még nagyon szegényes talajokon is, ahol más tűlevelűek nem boldogulnak.

Termesztés: A teljesen napos helyet részesíti előnyben, amely elősegíti a tavaszi hajtások intenzív színeződését és a korona kompakt növekedését. A talaj termékeny, közepesen nehéz vagy agyagos-homokos, jól vízelvezető és tartósan enyhén nedves legyen, de ne legyen tartósan túl nedves. A savanyú vagy enyhén savanyú kémhatású talajok felelnek meg a legjobban, körülbelül pH 5–6,5 tartományban, ezért a telepítési gödörbe gyakran adnak tőzeget vagy tűlevelű avar. A gyökérkörül célszerű kéregmulcsot kialakítani, amely korlátozza a hőmérséklet ingadozását és a talaj kiszáradását, ugyanakkor védi a sekély gyökérrendszert. A konténeres növényeket márciustól októberig ültetik, meleg és száraz időszakokban a rendszeres öntözés előnyös, különösen az ültetés utáni első két-három évben. A gyökeresedés után a lucfenyő elviseli az átmeneti szárazságot, de a tartós szárazság a hajtások végeinek kiszáradásához vezet, különösen városi környezetben. A kultivár fagyállósága megközelítőleg –26 °C-ig terjed, a síkvidéki és dombvidéki területeken a szokásos teleken a téli védelem nem okoz problémát, de a fiatal, edényben lévő növények jobban áttelelnek védett helyen, vagy ha az edényt a talajba süllyesztik. A trágyázás mérsékelt, tavasszal elegendő egy egyszeri adag díszfenyők számára készült műtrágya, amely támogatja az egyenletes növekedést a hajtások túlzott meghosszabbítása nélkül. A metszés a száraz, fagyott vagy sérült ágak eltávolítására korlátozódik, alapvető alakításra nincs szükség. Betegségek közül nem megfelelő körülmények között gombás foltosságok jelenhetnek meg a tűleveleken, és kártevők közül különösen takácsatkák vagy levéltetvek, ezek előfordulását jelentősen korlátozza a szellős hely, a kiegyensúlyozott páratartalom és a nitrogénnel való túltrágyázás elkerülése. Csoportos ültetés esetén legalább 2,5–3 m távolság ajánlott az egyes növények vagy nagyobb fák között, hogy a kultivárnak elegendő helye legyen a teljes forma és szín kibontakoztatásához.