Közönséges dió 'Fernette' Juglans regia 'Fernette'

Termék részletes leírása

Közönséges dió 'Fernette' - francia nemesítésű fajta, amelyet kísérő- és porzófajtának szántak a modern ültetvényekbe, gyakran a 'Fernor' vagy más, későbben fakadó típusok mellé. Késői fakadás jellemzi, így az érzékeny tavaszi fenofázisok hazai viszonyok között általában április végére tolódnak, virágzása pedig májusban zajlik. A fa egylaki és szélbeporzású, a porzós virágok csüngő barkákban fejlődnek, a termős virágok a hajtások végén jelennek meg. A gyakorlatban nagyra értékelik, hogy virágzása egybeesik egyes későbbi fajtákéval, ezért porzófajtaként is használják. A fajta értéke az oldalrügyön termés aránya is, amelynek köszönhetően a terméskötés kiegyenlítettebb, mint a kizárólag csúcsrügyön termő típusoknál. Koronája szélesen szétterülő, kifejlett korában általában 8–12 m magas és 7–10 m széles. Levelei páratlanul szárnyasan összetettek, 20–40 cm hosszúak, nyáron mélyzöldek, ősszel sárgára színeződnek. A dió leggyakrabban szeptember végétől októberig érik, a zöld burok felreped, és a termések könnyen kiválnak belőle. A bél világos és jól kitöltött, friss fogyasztásra, sütéshez és olajsajtolásra egyaránt felhasználható. A kertben látványos szoliterfa, idővel árnyékot ad, a korona alatt a gyep és a fő gyökérzónán kívülre ültetett tavaszi hagymás növények válnak be.

A közönséges dió a klasszikus diófa, amelyet már évszázadok óta termesztenek. Akár 30 m magasra is megnő. Koronája csaknem gömb alakú, vaskos ágakból áll. Idős törzse világosszürke, mély, szabálytalan, függőleges barázdákkal. A levélkék tojásdadok vagy oválisak, nagyjából 8–12 cm hosszúak. Az egész levél 20–40 cm hosszúra nő. A levélkék ép szélűek, élénkzöld színűek. A levelek kibomlása után jelennek meg a nagy, körülbelül 7 cm hosszú porzós barkák és a kisebb termős virágok, amelyek 2-3-asával csoportosulnak. A termést zöld, csaknem gömbölyű, sima burok rejti. A dió világosbarna színű és nagyon ízletes. A fa csak kb. 15 éves korában fordul termőre. Nagyon mélyen gyökerezik.

Termesztés: Magyarországon a napos, jól szellőző fekvések válnak be legjobban, ideális esetben a fagyzugoktól távol, mert a késő tavaszi fagyok károsíthatják a virágokat. A mélyebb, tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talaj a megfelelő, kb. 6,5–7,8 pH-val, nehéz, pangóvizes talajon a gyökerek károsodnak. Az ültetés tavasszal márciustól áprilisig vagy ősszel októbertől novemberig történik, konténeres facsemetéknél fagymentes talaj esetén ennél tovább is. Az ajánlott tőtávolság nagyjából 8–10 m. A betakarítás leggyakrabban szeptember második felétől októberig tart, amikor a zöld burok felreped, és a dió könnyen kiválik. Szüret után a diót egy rétegben, szellős helyen szárítják, hogy csökkenjen a penészedés kockázata, és a bél megőrizze színét és aromáját. A beérett fa fagytűrése -25 °C körüli, a fiatal fák számára előnyös a talajtakarás és a törzs vadrágás elleni védelme. A metszés a koronaalakításra és az egészségügyi metszésre korlátozódik, ennek megfelelő ideje nyáron, a hajtások beérése után van, mert a téli metszés után a fa erősebben „könnyezhet”, és nő a fertőzések kockázata. Az öntözés főként az ültetést követő első 2–3 évben, valamint aszályos nyarakon a termés telítődése idején fontos, trágyázásra általában elegendő a komposzt és egy tavaszi nitrogénadag. Edényes nevelése csak rövid távon indokolt, mert gyökérzete gyorsan megerősödik, és sok helyet igényel. Csapadékos tavaszokon felléphet a dió baktériumos foltossága és a levelek gombás foltosságai, a termést a dióburok-fúrólégy vagy sodrómolyok károsíthatják. A korona alatt a juglon hatása érvényesül, ezért a közelében az érzékenyebb növények nehezebben fejlődnek, gyakorlati megoldás a gyep vagy a kavics.

Bővebben: Útmutató a diófák termesztéséhez

Szerző: Nikol | Revízió: 15.1. 2026