Közönséges dió 'Jupiter' - konténeres Juglans regia 'Jupiter'

Termék részletes leírása

Közönséges dió 'Jupiter' - a közönséges dió kiváló gyümölcstermő fajtája, amelyet a holovousyi Gyümölcstermesztési Kutató és Nemesítő Intézetben (Csehország) állítottak elő. Ez a diófélék családjába tartozó lombhullató lombos fa közepes erősségű növekedésű. Fiatalon felálló habitusú, később csinos, gömbölyded vagy széles elliptikus koronát nevel, sima, szürke kérge idős korban hosszanti repedezett héjkéreggé alakul. Levelei szórt állásúak, páratlanul szárnyaltak, 5–9 ép szélű, hosszúkás tojásdad levélkéből állnak, amelyek szétdörzsölve jellegzetes, aromás illatot árasztanak, és természetes riasztó hatású anyagot, juglont tartalmaznak. A porzós virágok májusban jelennek meg csüngő, zöld barkák formájában, a termős virágok pedig a hajtások végén, kis, kevés virágú fürtökben fejlődnek. A fajta protogin vagy homogám, vagyis a két ivar virágzása időben átfedi egymást, ezért a fa megbízhatóan öntermékenyülő, és nem igényel idegen porzófajtát. Termése nagy, széles tojásdad, félpapírhéjú dió, tiszta, világosbarna, barázdált felületű héjjal. A dióbél nagy, jól kitölti a héj teljes belsejét, könnyen, egészben fejthető, a bélhártya vonzó, világossárga színű. Íze zamatos, finoman édeskés, a régebbi fajtákra jellemző fanyarság nélküli. A termés nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális omega-3 zsírsavakat, E-vitamint, magnéziumot és cinket, amelyek kedvezően hatnak az agy és az idegrendszer működésére. A betakarítás szeptember közepétől végéig tart. A lomb allelopatikus tulajdonságai miatt a dió alá a kertben csak ellenálló, árnyéktűrő növények ültetése ajánlott, vagy a terület füvesíthető.

Termesztés: Magyarországon a jó légmozgású, napos fekvések válnak be legjobban, ideális esetben a fagyzugoktól távol, mert a késő tavaszi fagyok károsíthatják a virágokat. Mélyebb rétegű, tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű, nagyjából 6,5–7,8 pH-jú talajt kedvel, nehéz, vizenyős talajon a gyökerei szenvednek. Az ültetés tavasszal márciustól áprilisig vagy ősszel októbertől novemberig végezhető, konténeres facsemeték esetében fagymentes talajnál hosszabb ideig is. Az ajánlott tőtávolság körülbelül 8–10 m. A betakarítás leggyakrabban szeptember második felétől októberig tart, amikor a zöld burok felreped, és a dió könnyen kiválik belőle. Szüret után a diót egy rétegben, szellős helyen szárítjuk, így csökken a penészedés veszélye, és a bél megőrzi színét és aromáját. A beérett fa fagytűrése mintegy -25 °C, a fiatal fák számára előnyös a talajtakarás és a törzs védelme a vadrágás ellen. A metszés a nevelő és egészségügyi metszésre korlátozódik, ennek megfelelő ideje a nyár, a hajtások beérése után, mert a téli metszés után a fa erősebben „vérzik”, és nő a fertőzések kockázata. Az öntözés főként az ültetést követő első 2–3 évben, valamint aszályos nyarakon a termés telítődése idején fontos, trágyázásra általában elegendő a komposzt és egy tavaszi nitrogénadag. Az edényes nevelés csak rövid távon észszerű, mivel a gyökérzet gyorsan megerősödik, és sok helyet igényel. Csapadékos tavaszokon felléphet a dió baktériumos levélfoltossága és gombás levélfoltosságok, a termést a dióburok-fúrólégy vagy sodrómolyok károsíthatják. A korona alatt érvényesül a juglon hatása, ezért a közelében az érzékenyebb növények nehezebben fejlődnek, gyakorlati megoldás lehet a gyep vagy a zúzottkő-borítás.

Bővebben: Útmutató a dió termesztéséhez