Közönséges mogyoró 'Tonda di Giffoni' Corylus avellana 'Tonda di Giffoni'

Termék részletes leírása

Közönséges mogyoró 'Tonda di Giffoni'  - hagyományos olasz fajta, amely Campania vidékéről származik. Hazai viszonyok között közepes növekedésű cserjévé fejlődik, magassága mintegy 3–4 m, szélessége 2–3 m, idővel gyökérsarjakkal terebélyesedik. Ágai rugalmasak, barnák, a fiatal hajtások finoman molyhosak. Levelei kerekded tojásdadok vagy széles oválisak, vállukon szív alakúak, erőteljes erezetűek és érdes felületűek. Színük a fonákon világosabb, a színükön mélyzöld, ősszel melegebb sárga árnyalatúra színeződnek. A mogyoró egylaki növény. A porzós virágok keskeny, sárgás, körülbelül 3–7 cm hosszú barkákat alkotnak, amelyek nagyon kora tavasszal, gyakran már február–márciusban megjelennek. A termős virágok apró, rügyszerű képletek piros bibékkel, a rügyek hónaljában rejtőznek. A beporzás főként szél útján történik. A részleges öntermékenyülés révén egyetlen növény is terem, a bő és rendszeres terméshez azonban hasonló virágzási idejű további mogyoró közelsége ajánlott, például a 'Barcelona' fajta vagy más bevált mogyorófajták. A makkok 3–5 darabos csoportokban, zöld, mélyen szeldelt kupacsban fejlődnek, amelyből éréskor részben kibújnak. A termés gömbölyű, közepes méretű, vékony héja könnyen törhető. Magyarország melegebb vidékein augusztus végén és szeptember elején érik, hűvösebb fekvésben inkább szeptember első felében. A bél finoman édes, telt ízű, kellemes mogyoróaromával, jól pörkölhető, és a cukrászati termékekben is megtartja formáját. A mogyoró magas arányban tartalmaz zsírokat, túlnyomórészt telítetlen zsírsavakat, továbbá fehérjéket, rostot, E-vitamint, B-vitaminokat és ásványi anyagokat, például káliumot, magnéziumot és vasat, ezért a változatos étrend értékes összetevője. A konyhában közvetlen fogyasztásra, süteményekbe, krémekbe, házi mogyoróvajba vagy granolába használható, pörkölve desszertek díszítésére is.

Termesztés: Melegebb, napos, ideális esetben alacsonyabb és közepes fekvésű, az erős téli széltől védett termőhelyet igényel. A félárnyékot is elviseli, a makkok jó beérése és a rendszeres terméskötés szempontjából azonban a teljes napfény kedvezőbb. Legjobban a mélyebb, közepesen kötött, vályog- vagy homokos vályogtalajokon fejlődik, amelyek kellő humusztartalmúak, jól megtartják a nedvességet, de tartósan nem válnak pangó vizessé. Az optimális pH 6–7 körül van, erősen lúgos vagy túlságosan nedves talajon a növekedés romlik. Ültetése tavasszal (március–április) vagy ősszel (október–november) ajánlott, amikor a talaj még meleg. Az egyes cserjéket mintegy 3–4 m távolságra ültetjük, alacsonyabb, szabadon növő sövényekben 1–1,5 m-es tőtávolság is alkalmazható. Ültetés után ajánlott a gyökerek környékére jól érett komposztot bedolgozni, a talajt aprítékkal vagy kéregmulccsal takarni, és az első két idényben rendszeres öntözést biztosítani. A mogyoró sekélyen gyökerezik, ezért érzékenyen reagál a nyári szárazságra. Az egyenletes talajnedvesség a makkok méretét és a bél minőségét is javítja. Fagytűrés szempontjából a mogyoró ellenálló, a jól begyökeresedett növények mintegy −25 és −28 °C közötti hőmérsékletet is elviselnek, csak a kora tavaszi virágzás érzékenyebb a késői fagyokra. A cserje legjobban a két- és hároméves vesszőkön terem, ezért a metszés a folyamatos ifjításra és 6–8 erősebb vázágszerű hajtás megtartására irányul. Az elöregedett vagy túlzottan sűrítő hajtásokat kora tavasszal távolítjuk el. A kórokozók és kártevők közül szórványosan levéltetvek, ormányosbogarak vagy a termést károsító legylárvák jelenhetnek meg. A kockázat a károsodott termések időben történő összegyűjtésével és megsemmisítésével, valamint a természetes ellenségek támogatásával csökkenthető. A kertben a mogyoró szoliterként érvényesül a haszonkertben, ehető sövényben vagy más gyümölcstermő cserjékkel, például fanyarkával, homoktövissel vagy ribiszkével társítva, ahol stabil, hosszú életű vázat ad az ültetésnek.

Szerző: Nikol | Revízió: 2.12.2025

Bővebben: Útmutató a mogyoró termesztéséhez